Magyar Olimpiai
és Sportmúzeum

Hírek

Kiállítás nyílt a vízisportok történetéről

2017. 08. 04.  
A Nemzeti Sportközpontok és a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum rendezésében „Egy Római-parti csónakházban… Képek a magyar vízisportok történetéből ” címmel kiállítás nyílt a Római-parton.

A pontos helyszín a volt Bíbic II. csónakház épülete, Bp. III. ker. Római-part 26.
A kiállítás hétfő kivételével, 13 és 20 óra között látogatható, szeptember 17-ig.

A kiállításról készült képeinket megtekintheti a galériában.


Budapest északi részének dunai szakasza, Aquincum és a Római-part környéke már a rómaiak korában is fontos víziátkelő volt. A birodalom határát képező folyó egyik fontos gázlója a mai Római-part területén volt. Hajók ekkor még a kereskedelmet, a védelmet és az átkelést szolgálták.
A későbbi évszázadokban hasonló volt a helyzet. Mátyás király idejében jelentek meg a gyorsjáratú naszádok, melyek sokáig fontos szerepet töltöttek be az ország folyami védelmében. A folyami gázló emlékét máig őrzi a Bivalyos utca és a Királyok útja sarkán álló csárdaépület.
 
Az első sporthajók a reformkorban kerültek a Dunára. Széchenyi István gróf angliai utazásain ismerte és szerette meg a „sportszerű” evezést. Ő hozatta Angliából az első evezőscsónakokat 1826-ban.  Megépíttette az első Csónakdát az épülő Lánchíd közelében. 1841-ben megalapította az első Hajós Egyletet és 1843-ban megrendezte az első regattát is.
Az evezős élet igazi kibontakozására azonban további két évtizedet kellett várni. A kiegyezés hozta meg a társadalmi szervezetek alapításának és működésének feltételeit, ekkortól rohamos fejlődésnek indult a sportág. Egyre több egyesület alakult Pest-Budán és a vidéki városokban. Rendszeressé vált a regatták szervezése is. A kezdetben szinte kizárólag arisztokraták által művelt sportág egyre inkább a polgári rétegek terepévé vált. A regatták mellett egyre népszerűbbé vált a túraevezés is.
1893-ban mondták ki a szövetség megalakulását, ekkortól rendezték meg az országos bajnokságokat, sokáig csupán az egypárevezősök számára. A nemzetközi versenyeken már 1880-tól résztvevő versenyzőink különösen a bécsi és prágai regattákon értek el sikereket. A kor legismertebb magyar evezőse Manno Miltiades egyszerre volt magyar, cseh és osztrák bajnok és angol versenyeken is sikeresen szerepelt. Levitzky Károly 1908-ban az olimpián lett harmadik. A nemzetközi szövetségbe 1913-ban léptünk be, Európából hatodikként.
Az evezéssel párhuzamosan terjedt a dunai fürdőzés és úszás is. A Napóleoni háborúkat követően megkezdődött a katonák úszásoktatása. 1817-ben kezdte meg működését az első pesti kosaras uszoda, mely csakhamar az érdeklődő polgárokat is fogadta. A vállalkozók hamarosan külön polgári uszodákat építettek a Dunára, melyekbe már – külön órákban – a hölgyek is úszhattak. A dunai kosaras uszodáknak is köszönhetően a magyar úszósport igen hamar a világ élvonalába került, olyan úszókkal, mint Hajós Alfréd, vagy Halmay Zoltán.
 
A Római-partot a HÉV 1888-as átadása tette elérhetővé a főváros lakossága számára (egyelőre a Filatori gáttól). Újabb lendületet adott a HÉV és a „jobbparti körvasút” összekötése, mely lehetővé tette a vasúton való eljutást a város központjából is az egyre népszerűbb Római fürdőre, 1896-ban elkészült a vasúti híd is. A Millennium évében megalakult a Római Fürdőtelep Egyesület.
A Római-part először a rohamosan növekvő főváros strandolni vágyó, a város központjában működő parti és kosaras uszodákat megfizetni nem tudó szegényebb rétegeinek lett az otthona.
 
 
Az első világháborút követő időszak hozta meg a Római-part kiépülését és első aranykorát.
A feltételeket elsősorban a magán vállalkozásban épülő csónakházak és vendéglők teremtették meg. 1922-ben még csak egy csónakgarázs működött, mintegy 50 csónakkal, három évvel később az új csónakházakban, bércsónaktelepeken már háromezer csónakot tartottak számon és négy csónaképítő műhely is ontotta az új hajókat. A révkapitányság ekkor kezdte rendszámmal ellátni a csónakokat.
A trianoni békediktátumra válaszul 1921-ben megszülető Testnevelési törvény előírásai, mely szerint a vállalatoknak kötelezően sporttelepeket kellett létesíteniük, szintén új létesítményeket eredményeztek a parton.
Tovább javult a part és a városközpont közlekedési kapcsolata, buszjárat kötötte össze a Nánási utat a HÉV-vel és kikötöttel a dunai hajók is.

Az evezős egyesületek mellett az igazi tömeget az egyleten kívüli túra- vagy vadevezősök jelentették. Érdekeik védelmében ők is megalakították szervezeteiket: 1927 júniusában a Magyar Szabadevezősök Egyesülete, 1928 májusában a Dunavidéki Evezős Társaság 1929 márciusában Budapesti Csónakházak és Evezőseik Egyesülete alakult meg. A három szervezet közösen lépett fel a csónakház tulajdonosok áremelési törekvéseivel szemben, ezzel sikeresen védte meg az ekkorra mintegy harmincezresre nőtt vadevezős társadalom érdekeit.
A Római-parti fürdőzők és evezősök tömeges jelenléte megkövetelte, hogy a hatóságok a tiltás helyett a biztonság garantálására helyezzék a hangsúlyt. 1931-ben öt mentőállomást létesítettek a parton.

A versenyevezés is sikert sikerre halmozott.
Az 1909-ben, az Európa-bajnokságon legeredményesebb nemzet számára alapított Glandaz-díjat 1932-ben, 1933-ban, 1934-ben és 1935-ben is a magyar evezősök nyerték el.
A magyar evezőssport színvonalának elismerését jelentette, hogy 1933-ban Budapest rendezhette az Európa-bajnokságot, 1935-ben pedig – a Pázmány Péter Tudományegyetem 300 éves jubileumának tiszteletére – a főiskolai világbajnokságot. A sikeres lebonyolítás mellett mindkét versenyt 3 aranyéremmel tették emlékezetessé versenyzőink. A fenti eredmények tükrében az 1936-os berlini olimpián elért negyedik és ötödik helyezés csalódást jelentett.
 Összegezve: 1938-ig 10 arany- (egypár- és kétpárevezősben, kormányos és kormányos nélküli kétevezősben, négyesben és nyolcasban), 10 ezüst- és 8 bronzérmet nyertek fiaink a nagyvilágban.
1938 meghozta a ma sikersportága, a kajak-kenu első VB érmét is. A svédországi Vaxholmban megrendezett első kajak-kenu világbajnokságon az F-1-es szám (faltboot) 10.000 méteres versenyében Balatoni Kamill – óriási harc után – csak 30 centiméterrel szorult a második helyre, megelőzve számtalan akkori világklasszist.

Budapest bombázása a Római-parton is súlyos károkat okozott. A vasúti híd, a Gázművek és a Hajógyár volt ugyan a célpont, de a part is károsodott, teljesen elpusztult például a Weinberger féle csónakgarázs. Az ostrom alatti tüzelőhiányt is megszenvedték a fából készült elhagyott házak és hajók.
A veszteségek ellenére hamar magához tért a part, 1945 nyarán már versenyt rendeztek az Újpesti öbölben és a hajótulajdonosok egy része is előkerült. 1949-ben azonban új világ köszöntött be, államosították a létesítményeket. A vállalati és intézményi tulajdonú házakat az állami cégek tovább működtették, a magán garázsokat az újonnan létrehozott Sportlétesítmények Nemzeti Vállalat üzemeltette tovább.

Az ötvenes-hatvanas évek hozták meg a part második aranykorát. Szombat délutánokon és vasárnap munkások és tisztviselők tízezrei lepték el a partot és a Dunát. A part népszerűségét a politikai propaganda is felhasználta. Latabár Kálmánra és az új forintot népszerűsítő Állami Áruház című film Szenes Iván által írt filmslágerére generációk emlékeznek:

„Szép az idő, száz evező,
Csattog a vízben már.
Magasba szárnyal a dal,
Száz fiatal éneke vígan száll.
 
Dunaparti csónakházban
Nagy a jókedv minden nap.
Úszik az ember boldogságban
És a jó Duna víz simogat.
 
Napozunk órák hosszat lázban
És a csókból csattan száz,
Olyan szép a Dunán,
Ilyen nyári délután,
De vidám ez a csónakház…”

Az Alkotmány Napi vízi parádék elmaradhatatlan szereplői voltak a vízisíportok művelői is.
A motorizáció fejlődésével a főváros lakosságának egyre nagyobb része tudott messzebbre is eljárni, a Balaton, a Velencei tó a Dunára járók egyre nagyobb részét csábította el. Nagy csapást jelentett, amikor a vízminőség romlása miatt 1973-ban betiltották a Dunában való fürdőzést, ez rohamosan csökkentette a part vonzerejét.
Bár folytak a parton fejlesztések, érezhetően megindult a létesítmények romlása. A rendszerválás utáni privatizáció, a megszűnő csónakházak bontása nagymértékben átalakította a part jellegét, gyengült a sport, helyét a megerősödő vendéglátás vette át…
 
 
A Római-part legfiatalabb vízi sportága a sárkányhajó sport Dél-Kínából származik. Csaknem 2300 éve rendezik meg az ottani halászok Csü Jüan emlékére versenyüket.
A mára világszerte elterjedt sport tömegeket mozgat meg. Az egyik legnépszerűbb szabadidős közösségi sport és az egyre divatosabbá váló csapatépítő tréningek kedvelt tevékenysége. Európába a nyolcvanas években került, mi magyarok a kilencvenes években ismerkedtünk meg vele, az első hajók is ekkor kerültek az országba.
Mostanra megteremtődtek a versenysport feltételei, nemzetközi és nemzeti szövetség, bajnoki rendszer, stb. A magyar sárkányhajósok is egyre sikeresebben szerepelnek a világversenyeken, ennek eredményeként 2013-ban világbajnokságot, 2017-ben pedig Eb-t rendezhettünk Szegeden.

A Római-parton és a fővárosi Duna szakaszon is mind gyakrabban láthatjuk ezeket az egzotikus látványt nyújtó hajókat és hajósaikat.
 

 



Vissza a cikkekhez
További tartalmak

Magyar érmeseink a FINA Vizes Világbajnokságokon
2017. 07. 10.
Idén Magyarországon rendezik a jeles világversenyt.
Tovább

Múzeumok Majálisa 2017 galéria
2017. 05. 24.
Idén is nagyszerű hangulatban telt a Múzeumok Majálisa
Tovább


Egyetemek a magyar sport szolgálatában
2017. 05. 03.
címmel sporttörténeti konferenciát tartottak a Magyar Sport Házában 2017.  április 26-án, a Magyar Sporttudományi Társaság és annak Sporttörténeti Szakbizottsága, valamint a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum szervezésében.
 
Tovább

Elhunyt Földi Imre
2017. 04. 24.
Vasárnap reggel, 79. születésnapja előtt néhány nappal elhunyt Földi Imre olimpiai bajnok súlyemelő, a Nemzet Sportolója.
Tovább