| A Dombóvári Vasutas SC, a Pécsi VSK, a Dorogi AC, a Dorogi Tárna és a Dorogi Bányász jobbhátvédje, 1950 és 1956 között 48 válogatott találkozón szerepelt. Tagja volt az 1952-ben olimpiai arany- és 1954-ben világbajnoki ezüstérmet szerzett magyar együttesnek. Az ötvenes évek elején világhírű gárda, az Aranycsapat egyetlen vidéki „törzstagja” volt. A kitűnő dorogi játékos, „Kazal” az együttes legbiztosabb pontjai közé tartozott. A Buzánszky–Lóránt–Lantos összetételű hátvédhármasban ő volt a leggyorsabb. Technikailag és taktikailag egyaránt érett, megbízható és korszerű hátvédjátékot mutatott. Nemcsak a szerelésben, a támadások elhárításában, hanem az ellentámadások indításában is jeleskedett. Gyakran vállalkozott előretörésekre, amelyeket rendszerint jó beadásokkal fejezett be. Minden mérkőzésen kiegyensúlyozott, értékes teljesítményt nyújtott. A legjobb játékot 1955. szeptember 25-én, a Szovjetunió elleni mérkőzésen (1:1) láttuk tőle. A dorogi bányászcsapatból ő öltötte először magára a címeres mezt. Visszavonulása után néhány évig edzősködött, majd 1972 és 1985 között a dorogiak technikai vezetőjeként dolgozott. Nyugdíjasként is a magyar labdarúgást szolgálta: a megyei labdarúgó-szövetség elnökhelyettese, majd elnöke volt, 1993 óta az MLSZ elnökségi tagja, 1996-tól két évig a szövetség alelnöki pozícióját is betöltötte. |
