| A Budapesti Honvéd, majd a Vasas SC belsőcsatára, 1955 és 1963 között 28 mérkőzésen játszott a válogatott együttesben és 12 gólt ért el. – Technikailag és taktikailag kitűnően képzett játékos volt. Jó „iskolában”, a Budapesti Honvéd Aranycsapatában, Kocsis és Puskás között érett válogatott labdarúgóvá. Eleinte elsősorban a befejezés, a gólszerzés terén jeleskedett. Sportpályafutásának második felében ötletesen szervezte a támadásokat, ügyesen irányította társainak játékát. Hatalmas erejű, pontos lövéseivel a kapura mindig veszélyt jelentett. Cselezési készsége és mozgékonysága szintén jóval meghaladta az átlagot. 1957. június 23-án, a Bulgária elleni világbajnoki selejtező mérkőzésen (4:1) kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Három pompás góljával jelentős érdemeket szerzett a győzelem kiharcolásában. |