Aspirány (Almási) Gusztáv
(1925)
Babolcsay György
(1921)
Balogh II Sándor
(1920)
Bányai (Breier) Nándor
(1928)
Berendi II Pál
(1932)
Bozsik II József
(1925)
Börzsei János
(1921)
Budai II (Bednarik) László
(1928)
Bundzsák Dezső
(1928)
Buzánszky Jenő
(1925)
Csernai Pál
(1932)
Csordás Lajos
(1932)
Czibor Zoltán
(1929)
Dalnoki Jenő
(1932)
Danka Imre
(1930)
Deák I Ferenc
(1922)
Dudás Zoltán
(1933)
Egresi (Engelberth) Béla
(1922)
Faragó Lajos
(1932)
Fazekas Árpád
(1930)
Fenyvesi I Máté dr.
(1933)
Gellér II Sándor
(1925)
Grosics Gyula
(1926)
Gyurik László
(1925)
Hegyi Sándor
(1932)
Henni I Géza
(1926)
Hidegkuti Nándor
(1922)
Horváth György
(1929)
Ilku I István
(1933)
Józsa Zoltán
(1924)
Kárpáti Béla
(1929)
Kertész Tamás
(1929)
Keszthelyi II (Keszli) Mihály
(1922)
Kispéter Mihály
(1919)
Kocsis Sándor
(1929)
Komáromi Tibor
(1930)
Kotász (Gottlieb) Antal
(1929)
Kovács I Imre
(1921)
Kovács II József
(1923)
Kovács III Ferenc
(1934)
Lakat Károly dr.
(1920)
Lantos (Lendenmayer) Mihály
(1928)
Lóránt (Lipovics) Gyula
(1923)
Machos Ferenc
(1932)
Mátrai (Magna) Sándor
(1932)
Nagymarosi (Cziszler) Mihály
(1919)
Oláh I Géza
(1925)
Palotai János
(1928)
Palotás (Poteleczky) Péter
(1929)
Puskás (Purczeld) Ferenc
(1927)
Raduly József
(1927)
Rákóczi László
(1926)
Rudas (Ruck) Ferenc
(1921)
Ruzsa Sándor
(1920)
Samus Lajos
(1920)
Sándor Károly
(1928)
Sípos (Sipszky) István
(1928)
Szilágyi I Gyula
(1923)
Szimcsák I (Szirmai) István
(1933)
Szojka Ferenc
(1931)
Szusza Ferenc
(1923)
Takács György
(1924)
Teleki (Tiegelmann) Gyula
(1928)
Tichy Lajos
(1935)
Tóth Mihály
(1926)
Tóth II József
(1929)
Tóth III Ferenc
(1925)
Turai (Till) István
(1925)
Várhidi (Vinkovics) Pál
(1931)
Virág István
(1928)
Zakariás József
(1924)
Zsédely Sándor
(1924)
Mátrai (Magna) Sándor (1932)
0 gól 80 válogatott mérkőzésen
 
A Budapesti Kinizsi és az FTC hátvédje, 1956 óta 80 alkalommal játszott a válogatottban. Tagja volt az 1958., 1962. és 1966. évi világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek. – A magas, hosszú lábú, tehetséges atlétapalántából másfél évtized leforgása alatt sokszoros válogatott labdarúgó lett. Gólerős középcsatárként kezdte élvonalbeli pályafutását. Hamarosan kiderült azonban, hogy a hátvédsorban – középen és a jobb oldalon – egyenletesebb, hasznosabb teljesítményre képes. Atléta múltjának eredményeként éveken át a leggyorsabb magyar labdarúgónak bizonyult, csaknem minden futópárbajt megnyert az ellenfél csatáraival szemben. Gyorsaságához az elröppent esztendők folyamán egyre több „szakmai”, labdarúgó erény csatlakozott. Technikailag sokat csiszolódott. Labdakezelése biztonságossá, a bal lába is „használhatóvá” lett. Fejjátéka kezdettől fogva kitűnő. Nagyszerű ütemérzéke, valamint bátorsága révén a becsúszószerelésnek valóságos mesterévé vált. A szélsőhátvéd helyén jól kamatoztatta a csatársorban szerzett tapasztalatait. Gyakran futott fel a támadásokkal, és pontos beadásokkal teremtett lehetőséget a támadók előtt. Taktikai érzéke kifogástalan. A „söprögető” szerepkörben sorozatosan kitűnő teljesítményt nyújt. Küzdőképessége és sportszerűsége is példás. Legnagyobb sikerét talán 1962. szeptember 2-án, a jobbhátvéd helyén aratta. A Lengyelország elleni találkozón (2:0) a mezőny kimagaslóan legjobb játékosának bizonyult. 1968-tól az Egyetértés csapatát erősítette. 1974 óta az FTC örökös bajnoka. Edzősködést nem vállalt, évekig tagja volt viszont az FTC elnökségének, valamint a labdarúgó-szakosztály vezetőségének.
 
1956. április 29.
Magyarország - Jugoszlávia 2:2 (1:1)


1956. július 15.
Magyarország - Lengyelország 4:1 (1:1)