| A Budapesti Honvéd belsőcsatára, 1955 és 1964 között 70 alkalommal játszott a legjobb tizenegyben és 49 gólt szerzett. Tagja volt az 1958. és 1962. évi világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek. – A piros-fehérek középcsatára – Machos Ferenchez hasonlóan – kiváló társak között fejleszthette ki nagyszerű képességeit. Már ifjúsági játékos korában a Budapesti Honvéd Aranycsapatába került, nevelő egyesületéből a BVSC-ből. Új környezetében, Bozsik, Puskás, Kocsis és Czibor mellett rengeteget tanulhatott. A tanultakat azután pályafutása során jó tanítványhoz illően hasznosította is. A válogatottban legtöbbször (48 mérkőzésen) a balösszekötő helyén szerepelt. Erőteljes fizikumú, lendületes, robbanékony, gólképes játékos. Mindkét lábbal jól kezeli a labdát, ötletesen osztogat. A mezőnyben is mozgékony, de legnagyobb erénye a határozott, eredményes befejezés, a gólveszélyesség. Gyorsasága és fejjátéka nem kifogástalan. Említett jó tulajdonságai miatt fénykorában Európa legjobb csatárai között emlegették. 1964-ben meglehetősen váratlanul került ki a válogatott csapatból. Az ott rábízott előkészítő szerepkör akkoriban nemigen felelt meg játékstílusának. Csaknem másfél évtizedes élvonalbeli pályafutásának legsikeresebb mérkőzését 1959. október 25-én, a svájciak ellen (8:0) játszotta. Ekkor négy góllal terhelte meg a vendégek hálóját.
Szakvezetői karrierjének nagy része is Kispesten zajlott: 1971 és 1976 között az ifjúsági és tartalékcsapat edzője volt, 1976-tól 1982-ig vezetőedző, 1979–1980-ban a bajnokcsapat mestere. Ezután Kuvaitba szerződött az al-Shabab együtteséhez. Visszatérve négy évig volt a Bp. Honvéd utánpótlás-szakágvezetője, 1989-től a piros-fehérek szaktanácsadójaként működött. Türelmesen viselt, hosszú betegség után 64. életévében ragadta el a halál. |
