- Nem lehet, hogy most bejelented, elég volt köszönöm, felvállalod ezt a nehéz döntést a nyilvánosság előtt, aztán majd holnap ráébredsz, vered a fejed a falba, hogy Úristen, mit is mondtam, most, mi lesz velem, hogyan csináljam az egészet vissza? Te már biztosan tudod, hogy vége?
- Biztosan tudom. Világversenyeken már nem indulok.
- Tamás, ki nyeri szeptemberben a római világbajnokságon a 400 méteres vegyes úszást?
- Tippelni tudnék csak... Egy biztosat tudok mondani: én már nem. Van egy amerikai, van egy finn gyerek...
- Ez nem olyan mulatságos, mégis most nevetgélsz.
- Igen, mert jó kérdéssel kezdted. A világbajnokságon már nem indulok, sem 400-on, sem 200-on. Ez összegezve a válasz. Gondolom, ide akartál kilyukadni.
- Sokan nem hinnék el, hogy ezt csak félórája tudom. Hogy jutottál el idáig? Arról hallottunk, hogy nem készülsz, nem edzel úgy, mint máskor, de ennek az okát most mondtad el...
- Hát igen... Egy ideje már egy kicsit kevesebbet edzettem annál, mint amennyire szükségem lett volna a felkészüléshez. Hogy mondjam? Vívódtam egy kicsit, hogy mint csináljam. Sajnos több dolgot tudomásul kellett vennem. Tőlem független dolgokat is. Tavasszal kint voltunk Dallasban az amerikai bajnokságon. Ott feltűnt egy olyan fiatal tizenkilenc-húsz éves úszó, aki üstökösszerűen robbant be a vegyesúszó-élmezőnybe, most is Ő vezeti a világranglistát, töretlenül fejlődik... Ez már egy olyan ellenfél, akit nem biztos, hogy meg tudok verni...

Visszavonul - veretlenül

- Megijedtél?
- Jó... Erre most mit mondjak?
- Hogy megijedtél-e vagy sem. Eddig nem féltél. Hadd ne soroljam, hogy milyen ellenfeleid voltak a múltban...
- Voltak ellenfelek. Egészen egyszerűen, eddig azért tudtam velük felvenni a versenyt, mert én is tizenkilenc, húsz, huszonkettő éves voltam. Most már huszonhét múltam.
- Tőlük félsz, vagy magadtól?
- Inkább magamtól. Hogy nem tudom már azt elérni, amit magam elé tűztem.
- Azért nem tudod, mert nem edzel úgy? ... Mert nem edzel úgy, vagy mert ők olyan jók? Ha edzenél, akkor sem tudnád?
- Ha edzenék, akkor sem tudnám. Most már olyan időket úsznak és olyan időkkel fognak nyerni a vegyes úszásban a vb-n, amit én sem most, sem korábban nem tudtam elérni, s nem is fogom tudni. Ez az én képességeimet már meghaladja. Ezért gondolom, hogy ilyenkor félre kell állni, illetve be kell fejezni, és át kell adni a terepet a fiataloknak.
- Mitől szakadt el a szál?
- Hogy mondjam? Ennyi volt, elég volt, fizikailag már képtelenség tartani ezt a szintetn.
- Széchy Tamás mindig azt mondta, hogy fizikailag bírnád, hiszen ilyenkor közel a harminchoz - te most huszonnyolc vagy - teljesedik ki az ember. Mentálisan nem megy, mondja Ő, pszichésen nehéz elviselni.
- Fizikailag lehetne bírni. Pszichésen nem megy, vagy nagyon nehéz. Érdekesség, a seniorúszók, az öregfiúk számára már 25 éves kortól van kategória. Ezt arra mondom, hogy 27 évesen úszóként már elég öregnek számítok... Itt nálam a pont, hogy elég, ennyi volt. Még mindig lehetőségem lett volna, hogy a vb-n most még elindulok, és leszek majd második vagy harmadik, mert végül is a két nagy ellenfelem után következők már alacsonyabb szintet képviselnek, tehát egy jóval gyengébb idővel is dobogós helyezést lehetne elérni... Ezen gondolkoztam végig az elmúlt hónapokban, hogy egy rövidebb, akár egy-két hónapos felkészüléssel is elérek egy olyan eredményt, hogy harmadik helyezett vagyok, mondjuk 4 perc 16-tal vagy 17-tel. Arra még jó vagyok. Ami a saját legjobbamtól messze van, de még elég a dobogóra. Vagy azt választom, amit végül is most választottam, hogy akkor inkább nem indulok el. Ezen gondolkodtam az elmúlt hónapok alatt, amikor készültem, készülgettem - inkább így lehet mondani. Vártam, hogy esetleg majd a jövő héten, vagy rákövetkező héten akkor mégis belevágok, akkor elkezdem, s akkor vállalom a vereséget, a második vagy harmadik helyet, még így huszonhét évesen is... Aztán mégis úgy döntöttem, úgy láttam jónak, hogy inkább maradok annál a sorozatnál, amit 1985 óta sikerült elérnem, így vonulok vissza.
- Veretlenül.
- Igen.

Még Széchynek sem mondta, de Ő tudja - Rómába azért kimész, megnézed a vb-t? Odahúz a szíved?
- Nem, nem szívesen mennék ki. Biztosan rossz érzés lesz. Ez az egész időszak nem túl kellemes az érzéseimnek, hogy finoman fogalmazzak.
- És mi lesz a szürke melegítőddel? A kopott gatyáddal? Amivel ugye kilenc éve egyfolytában nyered a versenyeket?
- Megmaradnak otthon. Lehet, hogy múzeumba kerülhetnek, a MOB-nak vagy múzeuma, vagy sportsegélyre ajánljuk fel.
- Csak jelképesen értettem. Nem használod őket?
- Nem veszem magamra őket, csak világversenyeken vettem fel, voltak ilyen ereklyéim... Ezeket megőrzöm.
- Tapasztalható volt, hogy milyen nehéz helyzetbe került Széchy Tamás, akit azt hiszem, hogy nem lehet becsapni. Minden rezdülésedet ismeri, hiszen nála kezdtél, pontosabban amikor igazán nagy lettél, akkor csak nála úsztál. Ő pedig ugye, a nyilvánosság elé nem állt ki, hogy Darnyi nem készül, mégha tudta is: ezt a kihagyást már képtelenség bepótolni. Vele ezt megbeszélted, rendezted?
- Hogy is mondjam? A Tamás bácsival már olyan viszonyban vagyok - hiszen lassan már tizenöt éve ismerjük egymást -, hogy vele nem kell megbeszélni a dolgokat. Érzi, tudja, hogy milyen állapotban vagyok, milyen hangulatban. Talán jobban ismer, mint én saját magamat. Ő ezeket előbb tudta, mint én. Előbb kristályosodott ki benne, hogy mi lesz, hogy lesz velem, miképp fogok dönteni. Ő is érezte, hogy ennek lassan vége lesz, keveset látott edzésen, tehát nyilvánvaló volt.
- Tehát nem mondtad, de tudta?
- Nem, nem, nem... Persze. Nem mondtam, de tudta.
- Nem lehet, hogy most bejelented, hogy elég volt, köszönöm, felvállalod ezt a nehéz döntést a nyilvánosság előtt, aztán majd holnap ráébredsz, vered a fejed a falba, hogy Úristen, mit is mondtam, most mi lesz velem, hogy csináljam az egészet vissza? Te már biztosan tudod, hogy vége?
- Biztosan tudom. Világversenyeken már nem indulok.
- Ezt olyan határozottan mondod. Tegnap is ilyen biztosan tudtad?
- Napról napra érlelődött meg bennem. Világversenyeken már nem indulok. Év végén, a CIB Kupán, az Úszópárbajon szeretnék a nemzetközi versenyektől elbúcsúzni. Lesz még előtte egy edzőtábor, azon részt akarok venni.
- Bocsáss meg, az edzőtáboron miért vagy ott? Miért akarsz kilenc hetet újra keményen végiggürcölni?
- Ez jóval rövidebb, most csak hat hét lesz.
- Bocsánat, az más.
- Ha a decemberi gálán részt akarok venni, arra fel kell készülnöm. Az egész csapat kimegy, itthon sem edző, sem versenyző nem marad. Hogy utána mi lesz, azt nem tudom. De azt nem akarom, hogy egyik napról a másikra leveszem az úszónadrágom és a szemüvegem. Kell egy kis átmenet. Például kisebb versenyek jöhetnek, mondjuk egy országos bajnokság.
- Elképzelhető, hogy elindulsz egy hazai versenyen, amelyen első lesz Kisszabó, második Kovács, s a harmadik Darnyi? Ezt te el tudod viselni?
- Nem. Ha valahol elindulok, ott nyerni akarok.

Kis Darnyikat nevelni?
- Mi van még mögötted az úszáson kívül?
- Huszonegy éve úszom, igazán ez van teljesen mögöttem.
- Szokták kérdezni: "Mihez ért még?"
- A vendéglátó-ipari főiskolát már elvégeztem, még nem diplomáztam, már csak az van hátra. És a TF-en is már csak a diploma megvédése és az államvizsga vár rám. Idő és energia hiányában toltam ezeket mindig hátrébb. Most mindkettőt befejezem, s gyakorlatilag ennek alapján két irányba próbálok elindulni. A sport mindenképpen marad, a TF-en kívül is.
- Kis Darnyikat nevelsz?
- Az elég komoly munka és felelősségteljes ügy. Úgyhogy arra még nem érzem magam elég erősnek és felkészültnek, ahhoz még tanulnom kell, hiszen az alapoktól kezdem az edzői pályát is, ha úgy választok. Lehet, hogy majd ez történik. Még nem tudom.
- Nagyon pátoszian hangzik, de boldoggá tennél embereket, ha Kis-Darnyikat nevelnél? Tehát, akivel azt teszed, hogy ugyanazt a sorsot kapja, mint Te? Hajnaltól napestig gürcölés, amíg egyáltalán bírja?
- Jó kérdés. Azt kell mondanom, hogy kevés embernek, vagy kevés sportolónak érte meg végül is ezt a hat-nyolc órát mindennap végigedzeni. Azt azért hozzá kell tennem, hogy fiatalon abbahagyták, mert nem értek el nagy eredményeket, azoknak is mindenképpen pozitívum, hogy egészséges életet éltek. Ha csak ennyit elérek azokkal a gyerekekkel, akikkel majd foglalkozom, hogy megszeretik a sportot, a sport az életük egyik eleme lesz, az már nagy dolog.

"Ilyen vagyok"
- Említettél bizonyos lelki dolgokat, ezért bátorkodom előhozakodni egy régi, kényes "kedvenc" témáddal. Egészen speciális lelki kapcsolatod volt az újságírókkal. Mindenki tisztelt a teljesítményedért, de volt, akinek borsódzott a háta, amikor megszólaltál. Persze, azért, mert rendszerint nem szólaltál meg. Vagy ha igen, akkor azt nehezen lehetett elviselni... Most rendezed a kapcsolatodat az újságírókkal, akik szerintem ezt örömmel vennék, inkább csak a szépre emlékeznének. Tudod, miről van szó... Sokszor elhajtottad őket.
- Finoman fogalmaztál. Azért ez a dolog kölcsönös volt.
- Ők is elhajtottak téged?
- Nem úgy értem, hanem az okokat. Azért nem mindenkor ok nélkül történtek ezek a dolgok.
- Tudod ezeket nevesíteni? Mert annyiszor előjön, hogy volt valami ok, demár a jó Isten sem tudja, hogy mi történt.
- Már én sem tudom, de nem is akarom. Akár az új kapcsolat reményében sem akarom a régi dolgokat felhánytorgatni. Végül is ez egy nyolc-kilenc éves folyamat volt. Tény, hogy nem volt jó kapcsolatom az újságírókkal. Úgy mond, keveset nyilatkoztam. Én egészen egyszerűen ilyen voltam. Megvoltak bennem a vélt és valós okok, de hát végül is nem ez volt a feladatom, hogy nyilatkozzak, hanem hogy ússzak. De hát most az úszás háttérbe szorul. Nem tudom, hogyan lesz, mint lesz. Lehet, hogy rendezni kell a kapcsolatot a sajtóval. Attól függ, hogy miképp alakul az életem, a további sorsom. Maradok-e olyan közegben, ahol a sajtóval bárminemű kapcsolatom lehet. Nem tudom, hogy lesz.
- Sokszor voltál megfejthetetlen, amikor - nem akarok nevesíteni, de a köztársasági elnöktől a miniszterelnökig, vagy az egykori pártvezérekig - tiszteletlenségből vagy más indíttatásból nem tettél eleget a meghívásaiknak. Ennek tudni lehet a magyarázatát?
- Mindenkinek megvolt az éppen aktuális oka. Az egyiknél érettségi vizsgám volt, a másiknál egészen egyszerűen vidékre mentem, s nem tudtam visszajönni.
- Mindig volt fontosabb?
- Teljesen banális hülyeségek voltak. Nem ideológiai okai voltak, nem tiltakozásként történt bárminemű eszme vagy nézet ellen. Én ilyen voltam egész életemben. Ilyen vagyok.
- Ez Darnyi?
- Ez is hozzám tartozott.

Mindenkinek magának kell döntenie
- Nem tartasz attól, hogy Darnyi Tamás visszavonulása másoknak is ad impulzust? Mondjuk, itt van Egérke. Ő is négyszeres olimpiai bajnok, mint Te vagy. Szerintem többek között azért úszik most tovább, mert úgy tudja, úszol te is. Hogyha nem hagyja abba a Darnyi, akkor hogy hagynám abba én? Mindenkiben végigfut, hogy meddig lehet bírni? Elindíthat a visszavonulásod egy lavinát?
- Remélem, hogy nem. Azt mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy meddig bírja, meddig csinálja.
- Tehát, ha sportvezető leszel, győzködni fogod őket, hogy folytassák?
- Ha sportvezető lennék, akkor az lenne az érdekem, hogy győzködjem a versenyzőket, hogy minél tovább sportoljanak.
- Akkor legyél...
- Ha rossz sportvezető lennék, még a saját érdeke ellen is, tehát ha tudnám, hogy már nagyon nem bírja, már nagyon szenved, akkor is győzködném. De, remélhetőleg nem leszek ilyen, úgyhogy ezt mindenképpen a versenyzőre bíznám, hogy meddig csinálja. Nem tudom, hogy az Egér még meddig tudja vállalni. Merem remélni, hogy még bírja. Még csak húszéves, remélem, hogy Ő Atlantáig nyugodtan sportolhat, s ilyen szinten, mint most, tudja még csinálni.
- Az elhangzottak alapján győzködted magad is, aztán mégis vége.
- Így van.
- Magyarán, te ott akarod abbahagyni, amikor 200-on és 400-on is te vagy a világcsúcstartó. Minden cím védője. Kivéve ugye, Sheffield miatt a 200 vegyest, mert ott nem indultál az Európa-bajnokságon. Tényleg, miért nem indultál? Most már megtudhatjuk? Már akkor tudtad, hogy esetleg veszély van?
- Nem. Egész egyszerűen az olimpia után féléves pihenőt kaptunk. A csoport nagy része, az idősebb versenyzők nagyobb pihenőt kaptak, Tamás bácsi nekem elengedte az egész évi hátralevő munkámat. A féléves kihagyás után néhány hónapos felkészüléssel csak a 400 vegyesre voltam jó. 200 vegyesen nem tudtam volna annyit teljesíteni, ami a győzelemhez kellett. Tehát egész egyszerűen: az évközi formámból már kitűnt, hogy most nem tudok olyan magas szintre feljutni a kihagyás, meg a rövid felkészülés miatt, mint ami szükséges lenne.

Papucs és partvisnyél
- Lehet mondani, hogy Róma akkor dőlt el, amikor Tamás bácsi egyszer kiengedett a kezéből, amiben vasmarokkal tartott. Mert hallani, hogy téged azért... nem úgy volt, hogy Tamás ugorj be, aztán gyere ki, s közben hat-nyolc órát, ahogy mondottad, magadtól száz százalékos energiával dolgoztál. Mindig kellett a totális edzői szigor. Amikor Sheffield előtt lazítottál, akkor már eldőlt, hogy mi lesz Róma előtt?
- Nem. A Sheffield előtti lazítás az hozzátartozott az olimpiai negyedéves programhoz, annak mindenképpen meg kellett lennie. De Tamás bácsi... Szóval, nem rossz az, hogy kiengedett a kezéből. Íly módon már hat éve kiengedett a kezéből. Gyakorlatilag Szöul után volt az első hosszabb, több hónapos pihenő, amikor egyáltalán nem kellett edzésre járni. Utána már én úgy éreztem, új alapon kezdtük el a további közös munkát. Tehát '88 óta van végül is ez a szabadabb döntési lehetőségem, mint a csoport többi tagjának.

Egyszerűen én dönthettem el, hogy akarok-e úszni, folytatom-e, és milyen intenzitással. Tehát már nem volt rajtam az az edzői nyomás, mint a korábbi években.
- Széchy Tamás maga nyilatkozta, ez nem ármánykodás, hogy volt idő, amikor papuccsal is segítette az edzésmunkát.
- A papucs az még egy rugalmas, puha anyag. Voltak annál keményebb dolgok is. Voltak ilyenek a korábbi tizenöt éves kapcsolatunkban. Kiskorunkban azért elcsattant egy-egy pofon, vagy a partvisnyél fenekes is. Lehet vitatkozni, hogy ez az úszásban hozzátartozik-e, vagy nem tartozik a magas szintű eredmények eléréséhez. Ez volt a Tamás bácsi módszere. Néha volt.
- Mondtad, hogy Tamás bácsi Szöul után már kiengedett a vasmarok szorításából. Kellett volna megint egy partvisnyél és még mindig úszol?
- Nem, partvisnyéllel már régen nem vert meg. A kiskoromra, tizenvalahány éves koromra értendő ez a partvisnyeles meg papucsos dolog. A szigort a szöuli olimpia előtti időszakra, 86-87-88-ra értem, amikor egész egyszerűen edzői módszerekkel, ismétléssel, szigorral, nyomással kényszerített..., ha végül is olyan állapotban voltam, hogy nem tudtam megfelelően edzeni, fáradt voltam, nem akartam úszni. Ekkor volt az edzői szigor. De hát ez az edzői szigor sem tarthatott sokáig. Egy huszonöt éves embernek nem lehet azt mondani... már nem is tudom, mit lehet, mit nem lehet mondani. Tehát más módszerekkel kell bánni egy felnőtt versenyzővel, mint egy gyerekkel, egy fiatalkorúval, tizenévessel, vagy tizennégy évesekkel ez még szükséges.
- Most kit ver, mert az emberben ez akaratlanul is bekattan. A fiatalokat?
- Vannak fiatalok, akiknél még szükséges az ilyen irányú nyomás. Most már így visszanézve, azt kell mondanom, hogy akkor nekem is szükségem volt erre. A mostani fiataloknak a mostani csoportokban, akik tizenöt-tizenhat évesek, vagy tizennégy évesek, ez még szükséges.
- A partvis még mindig kéznél van?
- Ott van.
- Nem kapsz ki majd most ezért?
- Ezért mondom, hogy óvatosnak kell lenni.
- Enélkül nem megy? Vállalnia kell annak, aki világelső akar lenni 200-on, 400-on a kegyetlen vegyes úszásban? Nélkülözhetetlen.
- Fiatal, tizenéves fiúknál az úszásban, ha végül is ilyen világszínvonalú eredményeket akarnak elérni, akkor én most afelé hajlok, hogy néha el kell csattania egy-egy pofonnak, vagy legalábbis a lehetőségének ott kell lebegnie a versenyző feje felett. Lehet, hogy máshol másképpen is megy. Amerikában elképzelhetetlen szerintem, hogy egy ilyen megtörténjen, akár egy tizenkét-tizenhárom-tizennégy éves versenyzővel is, aki már huszonötödik felszólításra vagy kérésre, utasításra sem hajlandó vízbe menni, és ott veri a többieket, szórakozik és nem úszik. Akkor sem tudom elképzelni, hogy ez megtörténjen. Tamás bácsi híres volt a szigoráról. Már a Hareséktól, a Hargitayéktól kezdve, a mi korosztályunkon keresztül a mostaniakig...

Dopping magyar módra?
- Különböző német lapok gyakran írták, hogy a magyarok doppingolnak. Tehát akkor azért nem tudtak minket soha leleplezni, mert ez a magyar dropping?
- Lehet így is mondani. Volt nálunk két francia úszó a korábbi években...
- Jól megverte őket és hazamentek.
- - ... akik úgy jöttek ide, hogy a magyarok doppingolnak, s biztos, ha bekerülnek, majd ők is kapják a gyógyszereket, akkor jól fognak ettől úszni... Itt úsztak néhány évig.
- És kikaptak?
- Nem kellett, egész egyszerűen beálltak ebbe az iszonyatosan kemény munkába. És utána lementek a tornaterembe és rájöttek, hogy a gumikötél a dopping, a súlyzó a dopping. Tamás bácsi a dopping. Ők is meglátták, mi a helyzet és megváltoztatták az elgondolásukat, az előítéletüket velünk kapcsolatban. Nem kellett dopping. Tamás bácsi elég volt arra, hogy el tudjuk végezni a feladatokat.

A legnehezebb a monotóniát elviselni
- Mondtad, hogy a fiúkat verték. A lányokat is? Egérkét is.
- A lányokat nem. Soha.
- Tehát, ha lányod lesz, akkor úszhat?
- Ha fiam lesz, akkor is úszhat, ha ezt választja, ismerve az apja életét, pályafutását, eredményeit. Ha még ennek ellenére is ugyanúgy vállalja az edzéseket, és egyáltalán ezt a sportágat választja, akkor csinálja. Nem akarom befolyásolni. Majd elmondom neki, hogy mit kaphat és mit kell adnia érte. És ha úgy dönt, akkor csinálja. És ha kell ilyen szigor, mint ami velünk volt, és neki is szükséges, ha olyan edzőhöz kerül, aki magas szinten akar eredményeket elérni, akkor ezt is vállalnia kell az edzésen kívül. De azt kell mondanom, hogy ez mind eltörpül az edzések nehézségei mellett. Az a legnagyobb kínszenvedés és nehézség. Ezt a monotóniát elviselni. Az a szörnyű. Az, hogy néha elcsattan egy-két pofon. Mennyivel egyszerűbb lenne elviselni egy edzés helyett, akkor...
- Ha választani lehet, hogy két pofon, vagy húszezer méter...
- Ha választani lehetne, akkor egyértelműen hamarabb túl lennénk rajta.
- Ennek ellenére, ha edző leszel, mert szakedzői képesítésed van, akkor neked is lesz partvisod?
- Igyekszem elkerülni, úgyhogy csak legvégső esetben. Szóval lehet, hogy választanom kell, hogy vagy csinálom partvissal, vagy abbahagyom, mert akkor nem tudom olyan magas szintre vinni az úszóimat, akkor lehet, hogy azt kell választanom, hogy inkább nem csinálom. Nem tudom. Elképzelhető, hogy a partvishoz nyúlok. De lehet, hogy nem fogom inkább elvállalni a versenyzőket, minthogy ilyen formában presszionáljam őket.
- Most már lassan az fogalmazódik meg bennem kérdésként: miért csak most hagytad abba?

Szinte ijesztő ez már.
- Mármint mi?
- Hogy az embert így verik. Hogy ilyen kínokat kell átélnie.
- Nem. Nagyon rámentünk erre a verésre. Nem! Én már jó tíz éve kaptam utoljára Tamás bácsitól. Szó sincs arról, hogy naponta verésre kerülne sor.
- Mondtad, hogy jobb lett volna két pofon, mint az a húszezer.
- Hát, ha választani lehetett volna, s ugyanazt el lehetett volna érni, a napi hat-nyolc óra edzés helyett. De hát nem lehet...

"Saját magamnak akartam mindig bizonyítani"
- Tamás, de mi volt az ellentétel? Miért volt érdemes mindezt felvállalni? Ezek voltak a negatívumok. Mi a másik oldal? A sok edzést, szenvedést, húsz év munkát miért volt érdemes elvállalni?
- Elsősorban a siker, ami kárpótol ezekért a szenvedésekért, az edzések elviseléséért. Ezen kívül mindig felállítottam magamnak egy célt, amit el akartam érni, évről évre ezt próbáltam teljesíteni. Mindig saját magamnak, belül akartam bizonyítani.
- Ez ilyen egyszerű? Akkor miért nem vagyunk világelsők az élet megannyi területén?
- Gondolom, minden ember kitűz maga elé célt. Aztán van, akinek sikerül elérnie, van, akinek nem. Megtesz érte mindent, vagy sem...
- Végtére is, akkor te most hogy vagy Széchy Tamással, aki a nehézségeket, az esetenkénti gyötrelmeket megkövetelte tőled? Te és Széchy, hogy viszonyultok egymáshoz?
- Régen, amikor még sűrűbben nyilatkoztam - ez jó régen volt -, egyszer mondtam olyanokat, hogy egy-egy ilyen nagyon feszült pillanatban az edzőt egy kanál vízben megfojtanám. A legképtelenebb, a legcsúnyább káromkodásokat szórnám a fejére, és a világ másik végére kívánnám inkább. Ilyen pillanatokban, az edzés nehéz perceiben. Ez elmúlik. Az edzés után már elmúlik ez a stressz, elmúlik ez az érzés. Így visszagondolva ezekre a nehéz percekre is, azt kell mondanom, Tamás bácsira - ennek ellenére, hogy ezeket a szenvedéseket így végigéltük közösen - csak óriási hálával és szeretettel gondolok. Az egész életemet, vagy az életem eddigi részét végigkísérte és formálta. Annak ellenére, hogy ilyen pillanatok voltak az edzéseken, nagyon szeretem és tisztelem, és remélem, hogy kapcsolatunk továbbra is megmarad ilyen jónak, mint amilyen most.
- Hálás vagy, hogy kiverte így belőled az eredményeidet? Ez a szó szoros értelmében még jelképnek is jó.
- Kihajtotta belőlem. Megint a verésnél vagyunk, pedig ez a szó még jelképnek is rossz. Kihajtotta belőlem ezeket az eredményeket. És képessé tett arra, hogy elérjem azt, amit elértem. Természetesen maximálisan hálás vagyok ezért és tisztelni fogom életem végéig. Remélem, hogy ez a szeretet és ez a jó kapcsolat kölcsönösen megmarad később is.