Kezdjük egy névsorolvasással:
Reskó (finn), Walther (luxemburgi), Gaavignac (belga), Fontana (olasz), Wright (angol), aztán Webb (amerikai), Chase (kanadai), Szpaszov (bolgár), Herrera (argentin), Van Schalkwyk (dél-afrikai), négy évvel később pedig Saez (argentin), Pietrzykowski (lengyel), Torres (amerikai).
Ők tizenhárman ökölvívók, messze földön ismert keményöklű bajnokok. Egytől egyig arról álmodoztak Londonban, Helsinkiben vagy Melbourneban, hogy olimpiai bajnokságot nyernek.
Nem nyertek, mert 1948-ban, 1952-ben és 1956-ban is Papp Laci súlycsoportjában léptek szorítóba. Azt pedig jól tudjuk, hogy Laci kategóriájában másnak nem termett babér.
Sorolhatunk újabb neveket is:
Brand, Sowa, Moll, Walter, P. Müller (német), Köhlet (osztrák), Anewy, Drille, Roullet, Ballarin, Pountip, Chiocca, Sangare, Francois, Annex (francia), Tate, Perry, Tiger, Randy Sandy, Cotton (amerikai), Garbeli (olasz), Christensen (dán), Aldridge, Scott, Leahy (angol).
Ők is ökölvívók, de nem viseltek felső mezt. Vagyis profik. S ha már az olimpiákkal is említettünk városokat, soroljuk itt is: Köln, Dortmund, Hamburg, Zágráb, Milano, Koppenhága, Párizs és Bécs. A profik ezekben a városokban próbálkoztak a profik közé lépett Papp ellen. Egy sem tudott nyerni. Ballarin és Garbeli csikart csak ki egy-egy döntetlent, de még ők is meglepődtek az eredmény kihirdetésekor, hazai közönségük tüntetett.
Úgy öklözött végig három olimpiát és huszonkilenc hivatásos mérkőzést, hogy senki sem tudta legyőzni. Pedig ez az időszak 16 éven át tartott, pontosa 1948. július 31-től 1964. október 9-ig. Ők, Reskótól Leahy-ig sorra meghajoltak a "Bajuszos magyar k. o. király", Papp Laci előtt. Vagy inkább elfeküdtek.
Mindannyian, Reskótól Leahy-ig le-és felmenő rokonaikkal együtt örökre átkozhatják a budapesti, Pannónia utcai iskola egyik pedagógusát, Janicsek tanár urat.
Ő a "bűnös", hogy Papp Laci az ökölvívók közé került.
Ez a világ sporttörténelmét meghatározó "bűntény" a negyvenes évek legelején történt, amikor 35 angyalföldi vagány közül a tanár Papp Lacit jelölte ki vigyázónak.
Termetre Laci sohasem volt óriás. Viszont egész életében, bármikor bármilyen feladatot kapott, halálosan komolyan vette. A nagyobbak és erősebbek természetesen rá sem hederítettek a lelkes vigyázóra. A "főnök" rendkívüli sértésnek minősítette, amikor a szigorú vigyázó rászólt. Egy idő múltán odavágott egyet Lacinak.
Az osztály kedvence (a legjobb focista volt) nem szeppent meg, csak ennyit mondott:
- Ütésért ütés jár. Tanítás után találkozunk.
Az osztály ringet alkotott a réten. Dávid és Góliát állt egymással szemben. A jelre Dávid nekirontott ellenfelének. Járt a keze, mint a cséphadaró. Nagyon megverte Góliátot, méginkább megszégyenítette.
Ettől kezdve a legjobb tanuló minősítéstől eltekintve minden leget birtokolt az osztályban: legjobb focista, legjobb góllövő, a legerősebb, a legrendesebb cím neki járt.
A réti verekedésnek gyorsan híre ment. Lacit egyre többen kezdték csalogatni az ökölvívók edzésére. Elment, de az első élmény megrázó volt. Akkortájt az új gyereket mindjárt odaállították egy menő elé. Az természetesen alaposan ellátta a baját. Az elmélet szerint, ha a jól összevert srác visszajön, érdemes vele foglalkozni.
Laci nem ment vissza. Ettől függetlenül ez az a nagy nap, amikor "megfertőzték", vagyis elültették azt a bizonyos kis magot. Ismerni kell Lacit: valamit, ha elkezdett azt nem hagyta félbe.
Ipari tanuló volt a MOM-ban, ígéretesen és önfeledten focizott. Kevesen tudják, már ökölvívó bajnokként ajánlatokat kapott Csehszlovákiából, hogy szerződjön oda profi labdarúgónak. Akkor volt ez, amikor Kubala Lászlóék is odamentek. Barátja, Krebs Lali lejárt a vasutasokhoz öklözni. Annyiszor kérte Lacit, hogy egyszer igent mondott, elment az edzésre.
Adler Zsiga szeme nyomban megakadt rajta. A Mester három hónapot kért Lacitól: jöjjön el minden edzésre. Adler akkor nyilatkozott így:
- Olyan tehetséges ez a srác, hogy a fél világot végigverheti.
Tévedett. Laci az egész világot végigverte.
A Csapatbajnokság, vagyis a CSB annak idején óriási eseménynek számított. A vasutasok Lacit titokban készítették elő az őszi CSB-re. Vidéken és egyszer Bécsben engedték ringbe. A későbbi nagy sikerek színhelyén, az osztrák fővárosban Papp 1945. augusztus 13-án kiütéssel nyert egy Böhm nevű "sógor" ellen.
A nagy durranás 1945. október 6-án történt a Nemzeti Sportcsarnokban. Válogatót hírdettek a négy nappal későbbi Bécs elleni mérkőzésre. Laci is elment, nézőnek. A népszerű Bicsák ellenfele nem érkezett meg. Botrány lett volna, ha a nagy ász nem lép szorítóba. A sápadt rendezők elé egyszercsak odaállt Szalay László, a vasutasok vezetője. Fittyet hányt a CSB előtti titoktartásnak, így szólt:
- Adok egy srácot Bicskának, Papp Lászlónak hívják!
Más választás nem lévén lehívták a kakasülőről a rövidnadrágos Papp Lacit. Előre sajnálták. Több helyről összeszedték kölcsön szerelését, térden alul ért neki a nadrágot. A közönség kifütyülte a lelketlen rendezőket. A vasutasok pedig mosolyogtak.
- Két menet lesz, Laci tesz róla!
Bicsákkal már az első menetben forogni kezdett a világ. A közönség alig hitt a szemének, aztán elképesztően tombolt. Papp ütései a második menetben is záporoztak. Bicsák nem bírta tovább. Papp Laci győzött!
A megmámorosodott nézők Lacit a vállukon hordozták végig a Sportcsarnokban. Akik nem fértek közelébe, éljeneztek, tapsoltak, kalapjukat dobálták a levegőbe. Az öltözőfolyosón a szövetségi kapitány csak ennyit kérdezett:
- Te gyerek, vállalod október 10-én a meccset a bécsiek ellen?
Mit is válaszolhatott volna. Csak egy szót: vállalom!
Ezzel a meccsel, vagyis 1946. október 6-án (milyen érdekes, hogy búcsúmérkőzése 1964. október 9-én volt...) elindult a világ valaha élt egyik legjobb sportolója, a világ valaha létezett legszebb sporttörténetének megvalósítása felé. Ettől a naptól kezdve megszűnt a nyugalma minden Papp Laci súlycsoportjába tartozó ökölvívónak az egész világon.
Laci tizennégy évesen elveszítette imádott Édesapját. Édesanyjával és húgával hárman maradtak a Fóti út 48. alatt lévő lakásban. Laci dolgozott kora reggeltől, edzett késő estig. Az ökölvívás a Mama előtt titok volt. A Bicsák elleni diadalról nagy terjedelemben írtak az újságok. Papp néninél sorbanálltak a gratuláló szomszédok. A titok többé nem volt titok.
A drága Papp néni azután lelkesen biztatta fiát és még jobban vigyázott rá. Csak évek múltán szólt bele, hogy Laci mit csináljon. Az 1952. évi olimpia előtt nagyhírűek voltak a néger bunyósok. A Mama is hallott erről és ennyit tanácsolt:
- Ha összekerülsz egy behemót négerrel, csomagolj össze és hagyd ott az egészet...
Szóval Laci 1946. októberétől elkezdte csépelni a világ legjobb ökölvívóit. Ahol megjelent, megtelt a Sportcsarnok és másnak nem termett babér.
Osztotta rendületlenül a pofonokat, de kapott ő is, igaz nem jellemző, hogy a szorítóban...
Erről majd később.
Gyorsan elérkezett a londoni olimpia. Papp is azok közé tartozott (mellette az ökölvívó Csik Tibi és Bondi, valamint a vívó Berczely, Rajcsányi és Kárpáti, közülük csak Bondi nem tért haza aranyéremmel), akik féltek a repülőtől és két napon át vonattal utaztak Londonba.
A Wembley arénában súlycsoportjában huszonöten indultak. Első három ellenfelét 7:43 perc alatt elintézte. Az angol tengerész, Wright elleni döntő 13-ára és péntekre esett. Laci csak pontozással nyert. Már olyan nagy volt Laci híre, hogy a döntő után az egyik angol lap ezt írta:
- A British Museum vásárolja meg Wright állkapcsát, mint a világ egyik csodáját, hiszen kibírta Papp ütéseit.
Helsinkiben előjött az a behemót néger, akitől Papp néni évekkel korábban féltette fiát. Webbnek hívták, Amerikából érkezett. Laci azóta is vallja: talán élete legnagyobb ellenfele volt.
- Bepörögtem a mérlegelés előtt - emlékezik vissza Laci.- A különböző súlycsoportokba nevezett versenyzők külön sorokban álltak a mérleg előtt. Mentem a helyemre, mindenki egy-két fejjel magasabb volt nálam. Állandóan kilöktek a sorból, hogy én nem ide tartozom. Webb volt az egyik - aztán ő lett az első ellenfelem. Mormogtam is akkor a nagyoknak: most én nézek fel rátok, a végén én nézek le fentről, a dobogó tetejéről. Webbet kiütöttem, borzasztóan haragudott ezért.
Kétszeres olimpiai bajnokként nem volt mindenki amellett, hogy Pappot Melbournega is kiküldjék. Öregnek minősítették, meg azután néhány hónappal korábban a lengyel Pietrzykowski kiütötte Lacit Varsóban.
(Ez volt az egyik nagy pofon, amit kapott. Betegségéből éppen felépült, gyenge volt, de ráparancsoltak: ki kell utaznia a legnagyobb vetélytárs otthonába.)
Melbourneban Papp óriási revansot vett Pietrzykowskin. A döntőben a későbbi profi világbajnok amerikai Torrest iskolázta le. Torres szemére vetették, hogy félt a szorítóban. Nyilatkozata bejárta a világot ezzel kapcsolatban:
- Tanácsolom bírálóimnak, bokszoljanak fél percet Papp ellen. Utána nyilatkozzanak, féltek-e?
Papp Melbourneban megszerezte harmadik olimpiai aranyérmét. Ilyen még nem volt ökölvívásban. Ez a bravúr azóta is csak a kubai Teofilo Stevensonnak sikerült.
A melbournei magyar sporthősök Rómától vonattal jöttek haza. Kelebián rengetegen várták őket, különvonat szállította az aranyembereket Budapestre. A Nyugati pályaudvaron óriási tömeg köszöntötte őket. Papp Laci ott szólt először az egyik nagy főnöknek:
- Együtt van a három olimpiai arany. Engedélyezzék, hogy a profik között is szerencsét próbáljak.
Lacit már Melbourneban kérlelték a menedzserek. Szerződtetni akarták, Amerikába mehetett volna egyenesen. Egy pillanatig sem gondolkodott a válaszon: neki haza kell jönnie, hiszen innen indult, így szólt az engedély.
Végül a hazai nagyságok is megadták a profi pályafutáshoz az engedélyt.
Adler Zsigával 1957. május 11-én elindultak egy új világ megismerése és meghódítása felé. Köln volt az úti cél. Jellemző, hogy Bécs későbbi első számú kedvence még átutazó vízumot sem kapott Ausztriába. Így gépkocsival Csehszlovákián át indultak Köln felé.
Laci kezdetnek három mérkőzést vívott, így háromszor győzött. A menedzser azonban nem látott benne fantáziát. Walter Englert Papp szemébe mondta:
- A szerződésért adtam 500 dollárt. Kár volt. Maga nem üzlet a profiknál!
Feleségének Laci csak ennyit mondott:
- Zsóka, nem kell szépíteni a dolgot. Kirúgtak!
A következő mérkőzésére 1958. október 17-ig kellett várni. Bécsben lépett fel, akkor már Pachman (kedves úr volt) menedzselte. Olyan "jól álltak" anyagilag, hogy egy bécsi ismerős fogorvosi rendelőjében aludtak, hogy ne kelljen szállodára költeni.
Ettől kezdve Laci átrendzte az erőviszonyokat középsúlyban. Az egész világsajtó írta: Papp számára már kicsi Európa, világbajnoki döntőre hivatott. Folytak is tárgyalások, csak itthon nem nézték jó szemmel a fejleményeket.
- Hogyan is engedélyeznénk Pappnak a világbajnoki döntőt, azon 100.000 dollárt kereshet egy óra alatt. Mit szól majd erre a magyar munkás, aki egy órára tíz forintot kap...
Annyira bekeményítettek, hogy 1963-ban, főként 1964-ben Laci már haza sem mert térni külföldi meccseiről, mert nem valószínű, hogy újabb kiutazási engedélyt kapott volna.
Alderrel ketten sohasem számítottak üzletembernek. Miután kétszer kiütötte a népszerű német Peter Müllert Bécsben és Kölnben, hívták, meccseljenek harmadszor is Dortmundban. Dönthettek: előre kikötött összeget kérnek, vagy százalékot a bevételből. A korábbi két kiütésből kiindulva úgy gondolták, nem lesz elég néző, jobb a fix 42.000 márka.
Együtt érkeztünk Dortmundba. A szálló előtt könyörögtek a magyarok: Laci biztosan tud adni nekik pénzért jegyet. Nem tudott... Peter Müller ellen gyorsan végetért a harmadik összecsapás is. A német százalékra verekedett, így 68.000 márkát kapott, 26 ezerrel többet , mint a győztes...
A világ legjobb ökölvívói már a tokiói olimpián villogtak, amikor 1964. október 9-én Bécsben Papp Laci Leahy ellen megvívta utolsó meccsét. Veretlenül. Az Európa-bajnoki címet 1962. május 16-tól őrizve lépett le a profik porondjáról.
Arra a kérdésre, hogy milyen különbséget látott az amatőr és a profi pályafutás között, Laci ezt felelte:
- Amatőrként nem értettem, hogy a profik miként bírnak tízenöt menetet. A profi pályafutás után pedig nem értem, hogy az amatőrök hogy tudnak már három menetben elfáradni.
Mi sem lehetett természetesebb, mint az, hogy Adler és Papp a profi kikérő után átveszi a magyar válogatott szakmai irányítását.
Ketten különleges varázserővel bírtak. A sikertelen sportágból már az első, 1969. évi bukaresti Európa-bajnokságon Gedó György és Orbán László révén két magyar aranyérem termett. Két év múlva Madridban pedig Gedó ismételt, Badari Tibor és Kajdi János is Európa-bajnokságot nyert. A müncheni olimpián Gedó ismét bajnok, Orbán és Kajdi a döntőben veszített. Száját tátotta a világ az Adler-Papp kettős vezette gárda diadalmenete láttán. A müncheni olimpiai érmek felülmúltak minden előzetes álmot. Aki magyar volt, csillogó szemekkel beszélt az ökölvívásról.
A döntők után megkerestem Lacit az olimpiai faluban. Mindenki vásárolni ment, ő maga elé meredve ült az ágya szélén.
- Ennyi érem, gratulálok, Laci, csodásak voltatok.
Rámnézett, s keserűen mondta:
- Ehhez gratulálsz?! Hárman kerültek a döntőbe és csak egy nyert. Ilyen csalódást...
Laci ilyen.
Versenyzőként a csúcsok csúcsot tűztek ki maga elé és el is jutott ezekre a csúcsokra. Tanítványaitól is ezt várta el.
S ahogy teltek, múltak az évek, egyre kevesebb kedve maradt a válogatott irányításához.
- Hiába kérleltem a srácokat. Most is vannak bármilyen aranyérem megszerzésére képes bunyósaink. De nem hajlandók szívüket, lelküket beleadni. Magyarázom, hogy csak egyszer próbáljanak hónapokat kilengés nélkül, a legnagyobb szorgalommal, mindent az ökölvívásnak alárendelve készülni. Belekóstolnak a siker ízébe, aztán az újabbért mindig első helyre kerül a felkészülés. Annak idején tőlem Adler Zsiga három ilyen hónapot kért, majd húsz év lett belőle...
Népszerűsége még ma is töretlen.
Már megünnepelte hetvenedik születésnapját (ha itt lenne mellettem, amikor ezt írom, alaposan hátbavágna, s nagy szeretettel a hangjában valami ilyesmit mondana: piszok gengszterek...), de az országnak, kis gyerekeknek is csak Papp Laci - és nem Papp László.
Minden magyar kedvence. Amikor annak idején kikapott Varsóban, még a szerkesztőségben is könnyes szemmel jártak az emberek. Nem véletlenül szeretik és rajonganak érte. Hányszor adódott, hogy még versenyzőként, vagy visszavonulása után is egyszercsak megállította gépkocsiját, kiszállt, mert egy idős néni, vagy egy rokkant ember nehezen jutott át a túloldalra, Laci átsegítette kezét fogva. Hányszor állt meg kocsijával győztes külföldi meccsről hazafelé tartva, mert gyerekeket látott és részükre jó előre cukrot és csokoládét vásárolt.
Az ég áldjon és tartson közöttünk még nagyon sokáig.
Amikor ezt olvassa, egészen biztosan megkeres és ezt mondja:
- Miért írsz ilyeneket! Mondd, egyáltalán szabadlábon vagy még?