Ültem a Fedettuszoda lépcsőjén, néztem a túlsó parton trécselő társaságot és a tizenötévesek őszinteségével lógattam az orromat. Hát tessék, én is úszó volnék, vagy mi a kő, a Kerülettől már tízfilléres igazolványt is kaptam, a fürdőközönséggel is bejöhetek az uszodába, ez mégis csak valami... de ők odaát - Sárosiék - más nívó. Tátos Nándi, Szatmári Cérna, Vámos Adél, Székely Éva, Nádor Zsuzsi - egy magasabb osztály, ahová én úgysem léphetek be soha. Pár év múlva mégis beléphettem, kerülő úton. A part felől.

Csakhogy közben történt valami. A blazírt angolok múló kellemetlenségnek nevezték. Mi - őszintébb lelkek lévén - azt mondtuk: a második világháború. Az első felvonás - előjátéknak is nevezhetném - maga volt a legtisztább tragikomédia.

1941 júniusában Székely Éva és Vámos Adél felállt egy szigeti verseny rajtkövére. Az indítás előtti pillanatban a szövetség egyik funkcionáriusa odarohant a partra és lerángatta a két lányt a kövekről. Nem indulhatnak, nincs helyük a "megtisztított" magyar sportban. Vad vita kerekedett, a józanabb vezetők azzal érveltek, hogy a szóban forgó törvény végrehajtási utasítása még nem látott napvilágot. Éváék mégis indulhatnak. A szégyenteljes vita különös csattanóval végződött. A nyilasok lapja másnap hatalmas szalagcímmel közölte a hírt:
"Öt órszágos rekord az első zsidómentes úszóversenyen."
Óriási gúnykacaj támadt erre az egész országban. Az öt rekodot ugyanis Székely Éva és Vámos Adél úszta.
Aztán tovább sötétedett az égbolt. Éváékat négy teljes évre száműzték az úszósportból. Nemhogy versenyeken nem indulhattak, még csak az uszodába sem tehették be a lábukat. Sárosi Imre már akkor bebizonyította, hogy elpusztíthatatlan.
- Minden rosszban van valami jó - mondta. - Most legalább nyugodtan készülődhetünk. Nem kell mindig a jövőheti versenyre gondolnunk.
Éva tehát pillangózni tanult. Éjszakánként megszólalt a sziréna, repülőerődök szórtak bombákat a városra. A Margithidat felrobbantották, a hatalom megszállottjai sárga csillagokat varrattak ártatlan emberek ruhájára. És Székely Éva pillangózni tanult. Sárosi Imrét munkaszolgálatra hurcolták, hogy lapáttal védje a hazát. Éva két teljes esztendőn át egyedül úszott. Rózsaszín tábori lapokon érkezett az edzésterv. Az erdélyi havasokból, a Keleti Beszkidekből. Az úszósport történetének sosem volt tán különösebb, felemelőbb mozzanata. Vér, könny, sár, nyomor - és néhány gyűrött levelezőlapon részidők, terhelések, tervek, adatok, a reménység számjegyei.
"Olympia-moziba megyünk!" - írta Sárosi a levlap végére. Furcsa kód volt, szívbéli rejtjelezés, az oly távoli ötkarika irányában.

A Sportuszoda kapuja tehát bezárult Éva előtt. Újpestre járt úszni. Jó nyolc kilométerre a Visegrádi utcától. Órákat villamosozott naponta. Később a villamos is leállt. Akkor órákat gyalogolt. Naponta legalább tizennyolc-húsz kilométert.

Megpróbálta magyarázni. A következőket írta:
"Verseny? Bajnokság? Olimpia? Nem, közvetlen szakmai célról szó sem lehetett. Mindez távoli álom volt azokban az időkben. És az éhséggel, a szüntelen félelemmel küszködve ugyan miféle sportbeli értéke lehetett ezeknek a hajszás edzéseknek? Tudtam én mindezt akkor is. Mégis, ha valaki visszatart, talán egy életre meggyűlölöm, amit csak az életemmel együtt vehetnek el tőlem. Ezt kell megőriznem, átmentenem a szörnyű esztendőkön egy jobb világba.
Amely eljött, de alig lett jobb. Vagy csak lassanként, nehezen.
Két ember ballag a köveken. Székely Éva és Sárosi Imre.
Újpestre mennek. Az öreg betonmedencében nincs víz, de körülötte van békesség. Épek a fák és friss a fű. Olykor néhány tétova madár is megszólal. Tornászni kell Újpesten. A modern úszó felkészülése elképzelhetetlen mindennapos gimnasztika nélkül. Ezt alighanem a Keleti Beszkidekben álmodta meg Sárosi.

Néhány óra múlva visszafele visz az út. Nemcsak a Visegrádi utcáig. Tovább. Végiggyalogolnak a pesti rakpart bombatölcséres járdáján, a Szabadság híd pallóin juthatnak át Budára. Ott megint észak felé fordul az út, pár kilométer az egész, a Lukács uszodában víz is van... Este vissza a Szabadság hídhoz, aztán fel a Visegrádi utcába és másnap kezdődik az egész elölről. A táskában két margarinos kenyér összeragasztva, az országos rekorder edzése 1945 nyarán.

Edzés? A napló mindent elmond. Vaskos pepita füzetek. Ahány év, annyi füzet. A tetején évszám, a tinta már sápadozik. 1940.... 41... 42... 1956. Bizony, öt olimpia is belefért volna ebbe a tizenhét esztendőbe.
1940. Az évi edzésadag 173 ezer méter.
Kommentár: - Vámos Adél csaknem kétszer annyit úszott, de a többiek az én adagjaimat is szent borzadállyal fogadták. Mindennapos edzés - ez afféle eretnekségnek számított még akkoriban. A többiek edzése 400 méteres könnyű úszásból állt és legfeljebb rátettek még 200 métert lábbal. Ha pedig valaki hetenként háromszor vízre szállt, már kis hősnek érezhette magát.

1941. Az évi összteljesítmény 334 ezer méter. Az eredmény öt országos csúcs - és száműzetés az uszodából.

1942. Az a legkevesebb, hogy az ember ne adja fel. A száműzött visszavág. Az évi edzésadat 388 ezer méterre emelkedik.

1943. Éva átlép egy bűvös határt. Évi teljesítménye 413 ezer méter. Június 5-én a sport néhány igazi barátja kisebbfajta háziversenyt rendez. Az isten háta mögött, zárt kapukkal, a nyilvánosság teljes kizárásával. - Székely Éva 3:03,4-gyel nyeri a 200 mellet, 1:24,6-tal a százat. Mindkét eredménnyel klasszissal jobb az érvényes országos rekordnál. Természetesen nem kerülhet fel a magyar csúcsok listájára.

1944. Van, ami már elviselhetetlen. A számok világosan beszélnek. Magyarország legújabbkori történelme egy régi edzésnapló fakuló lapjain. A gyilkos esztendőben Székely Éva lendületéből és makacsságából is csak 97 ezer méter leúszására futotta. Hogy egyáltalán alkalmat talált az edzésre - kész csoda. Hogy erőt is - még nagyobb.

1945. Egy bejegyzés a pepita füzet élén. A cél világos, mindent latba kell vetni, hogy "ha eljön 1948, nyugodt lelkiismerettel állhassak fel a 200-as döntőre." Júniusban érettségi - természetesen kitűnő eredménnyel. Augusztus 20-án idény- és korszaknyitó verseny a Sportuszodában Székely Éva 1:27-es országos csúccsal nyeri a 100 mellet. Egy eltemetett ember visszatért. Évi adag 458 ezer méter.

1946. Szaporodnak a kilométerek. Összteljesítmény 584 ezer méter. Bajnoki cím 100 és 200 gyorson, 100 pillangón, 200 mellen. Feltűnik Novák Éva. Óriási csaták, világraszóló ütközetek 200 mellen. Székely pillangózik - az akkori szabály szerint a pillangó is a mellúszás egyik válfaja volt -, a végét néha nem bírja. Novák Éva abszolút sima mellúszásával többször megveri. Ezek a csúcstalálkozók az év eseményei. Elkeseredett vetélkedők két szupersztár között.

- Novák Éva világklasszis - nyilatkozza Sárosi a Népsport hasábjain.
- Le a kalappal Székely Éva előtt - mondja Novák Éva a rádió mikrofonjába.

Aztán Székely Andor különös ötlettel áll elő. A papa jószemű ember.

- Ne szaladj el az elején, kislányom. Hadd vezessen Novák Éva. Próbálj 170-ig a nyakán maradni és aztán, az utolsó harminc méteren mindent bele.

A tanács meglehetősen nyakatekertnek tűnik. Hiszen a pillangó éppen a nagyobb gyorsaságával volt veszélyes a sima mellúszókra. A recept az volt, hogy a pillangózó az első hosszon előnyt szerez, aztán megpróbál valamit megmenteni belőle a célig. Mindegy, Székely Évának nem volt veszteni valója, megpróbálta. És sikerült.

Novák Éva később maga mesélte, hogy a vezetés teljesen bizonytalanná tette. Az utolsó hosszon aztán már reménykedett a győzelmében, de akkor egyre hallotta maga mögött Székely Éva tempóit, ahogy pillangózás közben a vízbe csapódnak. És ez a baljós zaj mindinkább közeledett. Igyekezett erősíteni, de a nesz csak követte és annyira felidegesítette, hogy végül is kikapott.

1947. Európa-bajnokságot rendeznek Monte-Carlóban. Székely Éva és Sárosi Imre még száz kilométert rátesz az edzésadagra, 678 ezer méterig viszik.

Egy rekord, már februárban: Székely Éva fogadásból 600 gyógynövény latin nevét skandálja el Sárosinak a Lukács uszoda zuhanyozójában.
- Radis sarsaparillae, flores mille floria, herminaria herba, radix saponiae...

Úgy hangzott, mint valami szép idézet Vergíliusból.
Öt másik rekord egyetlen fantasztikus úszás során. Székely Éva 1947 májusában egy ezerméteres gyorsúszószámban indul és útközben megjavítja a 300, 400, 500, 800 és 1000 méteres csúcseredményt. A Sportuszoda közönsége tizenöt percig tapsol egyfolytában.

A Lukács-fürdő közönsége még két órán át ájuldozik.
Fantasztikus, addig még el sem képzelt tételek jelennek meg a füzetlapokon. 2000 gyors, 2000 pillangó, sőt néhány alkalommal - elképzelni is nyomasztó - 5000 pillangó, megállás nélkül.

Idősebb hölgyek támolyognak elő a zuhanyból, a párás ablakra nyomják az orrukat és szörnyülködnek.
- Rémes, még mindig csinálja. Értesíteni kellene a mentőket.

A szándék világos, 400 gyorson kell Európa-bajnokságot nyerni Monte-Carlóban. Amúgy, passzióból 200 mellen is el lehet indulni, de arra nem készülnek különösebben. Az eredmény elkeserítő: Éva hatodiknak evez be 400-on, 200 mellen viszont csak a remek Van Vliettől kap ki. Vannak egészen furcsa dolgok.

1948-ban például az, hogy olimpia előtt, télvíz idején nyitott teherautón, vidéki versenyre utazni kifejezetten rossz ómen.
Szövődményes mellhártyagyulladás az ügy következménye. Éva hat hétig az ágyat őrzi. Az edzésnapló adatait nem a stopper, hanem a hőmérő szolgáltatja.

London, Empire Pool. A 200 m mellúszás döntője, a nagy cél. Tulajdonképpen ezért volt minden. Tábori lap. Újpest, 5000 pillangó a Lukácsban. "Ha majd 1948 eljön..." Eljött. Székely Éva negyedik lett a döntőben. Az olimpiai aranyérem egy nyitott teherautó platóján tűnt a semmibe. És furcsa, melankólikus poénként egy sztori - mintha De Sica egyik neorealista filmjéből lépett volna elő. Gyarmati Dezső úgy dönt, hogy nem jön haza Angliából. A Hendon College tetőteraszán búcsúzkodik, hosszan, szomorúan, talán könnyesen is.Ám egyszercsak megjelenik a penthouse ablakán egy nagy, kopasz fej, a neves birkózó nem veszi észre Éváékat és az ablakon át - mit szépítsük, - lepisili bimbózó lelküket.

1950-ben ötvenötödik rekordját ússza. Ez a szám a későbbiek során megduplázódik. 100 gyorson 1:05,8, 200-on 2:31,8 400-on 5:15,4 - világszintű eredmények - akkor.

Az ötvenes évek eleje. A Népsportban megjelenik egy felajánlás: "A Sztálin elvtárs születésnapja alkalmából rendezett ünnepi versenyen megjavítjuk a 3x100 méteres női vegyes váltó világcsúcsát. Novák Ilonka, Székely Éva, Temes Judit." Előzmény: Kutas István, a nagyhatalmú vezér megjelenik az uszodában.
- Lányok, világrekordot kell úszni!

Éva nem szívbajos, kiabálni kezd.
- Maga megőrült? Télen? Amikor tele vagyunk izomlázzal a tornától?

Kutas vállat von.
- Hűha - mondta Éva: nincs világcsúcs, nincs nyugati túra?!

Persze, hogy megjavították. Egy tizeddel. Merthogy nemcsak remek úszók voltak, hanem okos hölgyek is. Tudták, hogy Rákosi elvtársnak is lesz születésnapja, akkor is világcsúcsot kell úszni.

Halsinki előtt megint kisütnek valamit Sárosival. Három lehetőség közül a harmadikat választják, a legkeservesebbet. Hogy jóval többet úsznak majd, jóval erősebben. Növelik az edzésadagot, fokozzák az iramot, csökkentik a pihenőidőket. Úttörő munkát végeznek. A világon elsőnek áttérnek a napi három edzés rendszerére. Ami tulajdonképpen négy. Az első a hajnali órákban zajlik. Az összadat nagyjából 3000-3500 méter. Ismétléses úszások, precízen megszabott iramban, gondosan ellenőrzött rövid pihenőkkel. Abban az időben, amikor még csak a világklasszis távfutók ismerték ezt a szót: intervall.

A délutáni edzés időtartama körülbelül két óra. Technikai gyakorlatok, rajt, forduló, a stílus elemeinek köszörülése. Esténként vizijátékok, repülőúszások, váltók. Az időtartamot a jókedv és a végkimerülés szabja meg. Mindezek mellett és közben-közben naponta legalább egyórás szárazföldi edzés. Futás, gimnasztika, erőfejlesztő gyakorlatok minden mennyiségben.

Az uszodát hatkor nyitják, de Évának ez már késő. Államvizsgára készül az egyetemen, és a teljes műsor így már nem férne bele a nap huszonnégy órájába. Külön kulcsot kap az uszodához. Már hajnali ötkor ott rója a hosszakat. Kísérteties csobogás a sötétben. Kinn nedves falevelek tapadnak az aszfaltra, a vastag platánok mögött az éjszaka árnyai lapulnak. Valamit valamiért. Mert a helsinki döntő elvesztésére ezek után egyszerűen nincs lehetőség. Láttuk a filmet, százszor is. A hajrában az egész történetet leolvashattuk. Székely Éva kegyetlenül elszánt arcáról. Jó, hiszen megmondta, le is írta: sírni csak a győztesnek szabd. Még hozzátehette volna, hogy a győztesnek, azért nem csak sírni szabad.

Történelmi tény, hogy a magyar úszóhölgyek diplomáciai good-will-t is teljesítettek Helsinkiben. A női úszósport addig a dán-holland vetélkedő jegyében állt. S minthogy lányokról van szó - jó adag egészséges utálattal vegyítve. Amikor Szőke Kati megnyerta a 100 gyorsot, a hollandok boldog mosollyal gratuláltak. Hát persze, sikerült legyőzni a galád dánokat, bravó és hip-hip-hurrá. Székely Éva győzelme után a dánok jöttek ünnepelni a hollandok felett aratott diadalt. A 4x100-as váltó diadalát követően aztán hollandok-dánok együtt távoztak, egymás vállán zokogták el a bánatukat.

A magyar úszósport igazi nagy fesztiválját két évre rá ünnepelte. Versenyzőink, pólósaink kilenc Európa-bajnokságot nyertek Torinóban, de Székely Éva nem volt közöttük. Más elfoglaltságot vállalt, akkoriban hozta világra az úszósport történetének talán legtündéribb leánykáját. A maga módján. A nagy esemény előtt két héttel még javában rótta a hosszakat a Lukácsban, két hónappal később pedig már újra felbukkant a szigeti vizeken. Fél évre rá megjavította Marie Kok világcsúcsát 400 vegyesen. Hét teljes másodperccel!

- Másodszándékú rekord volt ez - magyarázta. - Sokat kihagytam és úgy gondoltam, hogy a vegyessel szerezhetem vissza leggyorsabban az erőmet.

Az erőre pedig szükség volt, mert újra változott a paragrafus. Különválasztották a mellúszást és a pillangót. 100 pillangó lett a nők olimpiai távja, 200 a férfiaké. Fordítva százszor jobban jártunk volna. Tumpek György, a delfinúszás originál torpedóembere biztosan nyerte volna a százat Melbourneben, Évának pedig házi feladat lett volna a kétszáz. De hát a paragrafusokat nem a Margitszigeten készítették. Éva ritmusához rövid volt a 100 pillangó. Vissza kellett tehát térnie a sima mellúszásra. Huszonkilenc éves fejjel.

1956 novemberében nem volt egyszerű magyarnak lenni Ausztráliában. Budapestről riasztó hírek érkeztek, az ember naphosszat a telefon mellett ült, legalább egy szót halljon hazulról. A szülőkről, Andreáról. A 200 mell döntőjét egy magas, vékony NSZK-beli hölgy nyerte Ursula Happe-Krey. Székely Éva előtt.

Éva aztán kiszállt a vízből, a partra állt, stoppert fogott a kezébe és végihez vitte a legkeservesebb műveletet. Saját lányát edzette.

- Éjjel bemegyek hozzá, látom rajta, hogy álmában is holtfáradt. Megszakad a szívem, de tudom, hogy másnap újra kegyetlen jacsárja leszek.

Ezer szerencse, hogy Andrea nem vette ennyire tragikusan... Például, hogy esténként a nagymama várta őket. A nagymama tündér volt. Öt évtizedet töltött a világ úszóelitjének közvetlen közelében, de mindvégig csupán annyit értett a nedves sportághoz, mint 1930 nyarán, amikor Éva először evickélt el faltól falig a csillaghegi strandon.

- Képzeld nagyi - ujjongott Andrea. - Ma 1:07-et úsztam százon.
- Óriási - örvendezett a nagymama. - 1:07 száz gyorson, az valami csodálatos dolog.
- De nagyi - szörnyűlködött Andrea -, én nem gyorson úsztam azt a 1:07-et, hanem pillangón.
- Ja? Pillangón? - a nagymama hangja egy kissé csüggedt, de erőt vesz magán. - Azért ne búsulj kislányom, pillangón sem olyan rossz az.

Andrea hanyatt vágta magát egy karosszékben és órák hosszat kacagott a plafonra.

- Egész más ez a gyerek, mint én voltam - mondta Éva. - Tudjátok, amikor én tizenöt éves voltam...

Tudjuk 1942 nyarán... 1942 nyarán elesett Szevasztopo, felperzselődött Lidice és vérben ázott a Guadalcanal. 1942 nyarán egy copfos kislány gyalog járt Újpestre, mert kitiltották a Sportuszodából.

Azóta megjárta a sötétség birodalmát és többször is visszatért az árnyak világából.

S ez nem is lehetett volna másként. Hiszen - és most hadd profanizáljam őszinte szívvel Juhász Gyulát - Éva örök.